Két myeloproliferativ betegség egy betegben – klónok együttélése és vetélkedése

A myeloproliferativ betegségeket genetikai hátterük alapján Philadelphia-kromoszóma-pozitív krónikus myeloid leukaemia, illetve Philadelphia-kromoszóma-negatív klasszikus myeloproliferativ neoplasia csoportokra bonthatjuk. Az utóbbiak hátterében a Janus-kináz-2 vagy a calreticulin gének mutációi állnak. Egy betegben a Philadelphia-kromoszóma-negatív és -pozitív myeloproliferativ neoplasiák együttes előfordulása irodalmi ritkaságnak számít. Munkánk során az elmúlt 20 év alatt mintegy 120, krónikus myeloid leukaemiás beteg hosszú távú követése kapcsán azon betegek klinikumát vizsgáltuk, akikben Philadelphia-kromoszóma-negatív myeloproliferativ neoplasiát is igazoltunk. A Philadelphia-kromoszóma jelenlétét klasszikus citogenetikai és/vagy fluoreszcens in situ hibridizációval mutattuk ki, majd a képződött BCR–ABL1 fúziós RNS mennyiségét kvantitatív, valós idejű polimeráz-láncreakcióval követtük. A Janus-kináz-2 és a kalretikulin gének mutációit szintén molekuláris genetikai módszerekkel, mennyiségi allélspecifikus polimeráz-láncreakcióval, illetve fragmensanalízissel mutattuk ki. A mutáns klónok mennyiségének időbeli változásának, valamint a klinikai adatoknak a segítségével következtettünk a betegségek kialakulásának dinamikájára. Munkánk során négy, Philadelphia-kromoszómát és a Janus-kináz-2/calreticulin gén mutációját is hordozó esetet azonosítottunk. Egyes esetekben a klónok vetélkedése, más esetben közös klónban együttes előfordulásuk volt megfigyelhető. Az izolált thrombocytosis a diagnóziskor, valamint a célzott kezelés hatására javuló genetikai eltérés mellett a perzisztáló vagy a fokozódó thrombocytosis hívhatja fel a figyelmet a két ritka hematológiai betegség társulásának lehetőségére. Eseteink felhívják a figyelmet arra, hogy a myeloproliferativ neoplasiák társulása kevésbé ritka, mint ahogy az irodalmi adatok sugallják. Ha a betegség szokatlan megjelenésű, vagy viselkedése ezt indokolttá teszi, felmerülhet a Philadelphia-kromoszóma-pozitív és -negatív myeloproliferativ neoplasiák társulásának gyanúja. Orv Hetil. 2022; 163(28): 1123–1129.

[Calreticulin: Pathophysiology of an unusual gain-of-function and its clinical consequences]

One characteristic type of the common somatic mutations causing myeloproliferative neoplasias is the frameshift mutation of the calreticulin gene that leads to proteins of abnormal structure. The pathologic protein induces novel cell biological processes that are fundamental to the onset and maintenance of myeloproliferative diseases. In this review, an insight is provided into these processes, aiding better understanding of the underlining pathobiological processes and eventually to more effective therapy in the future.

Nem malignus, nem infectiosus lymphoproliferatio: kihívások az autoimmun lymphoproliferativ szindróma diagnosztikájában és kezelésében

Összefoglaló. Az autoimmun lymphoproliferativ szindróma egy ritka, immundeficientiával járó genetikai betegség. Hátterében az extrinszik apoptotikus útvonal génjeinek örökletes vagy szerzett mutációi és a következményesen kialakuló, aktivált lymphocyták negatív szelekciójának a defektusa áll. Az autoimmun lymphoproliferativ szindróma klinikai megjelenésére jellemző a jóindulatú lymphocytaburjánzás következtében kialakuló lymphadenopathia és lépmegnagyobbodás. Gyakran társul olyan autoimmun kórképekkel, mint az autoimmun haemolyticus anaemia vagy az autoimmun thrombocytopenia. A betegségben jellemző laboratóriumi eltérések a következők: az αβ+ CD4–/CD8– kettős negatív T-sejtek szaporulata, a szolúbilis Fas-ligand, az interleukin-10 és interleukin-18, valamint a B12-vitamin szérumszintjének emelkedése. A kórkép diagnózisához hozzátartozik az in vitro Fas-mediált apoptózis funkciójának vizsgálata, valamint a genetikai vizsgálat. Differenciáldiagnosztikai szempontból fontos elkülöníteni a lymphomáktól, valamint az autoimmun lymphoproliferativ szindrómaszerű betegségektől. A kezelés alapja a társuló autoimmun kórképek tüneteinek csökkentése immunszuppresszív terápiával. Orv Hetil. 2022; 163(4): 123–131.

Summary. The autoimmune lymphoproliferative syndrome is a rare genetic disorder causing immunodeficiency. In the background of the disease, germline or somatic mutations of genes participating in the extrinsic apoptotic pathway and the consequential defect in the negative selection of activated lymphocytes were discovered. The clinical appearance of autoimmune lymphoproliferative syndrome consists of non-malignant lymphoproliferation, lymphadenopathy and splenomegaly, it is frequently accompanied by autoimmune disorders such as autoimmune haemolytic anaemia or autoimmune thrombocytopenia. The main diagnostic laboratory findings of this disease are the following: an elevation in αβ+, CD4–/CD8– double-negative T cell count, elevated serum levels of soluble Fas-ligand, interleukin-10, interleukin-18 and vitamin B12. Other useful laboratory tests are the in vitro Fas-mediated apoptotic functional assay and the genetic screening for gene mutations. Differential diagnosis should exclude malignant lymphoproliferation in lymphomas and non-malignant autoimmune lymphoprolipherative syndrome-like diseases. The main aim of the treatment is the amelioration of the accompanying autoimmune disease with immunosuppressive therapy. Orv Hetil. 2022; 163(4): 123–131.